Untitled Document






Az ember az összes faj közül a legátlagosabb. Bárhol megtalálhatóak, szerte a világban. Okos lények, bár a kezdetekben eléggé civilizátlanok voltak. De ahogy teltek az idők, elhagyták nomád életüket, új dolgokat találtak fel, városokat alapítottak és egyre inkább modernizálták környezetüket, magukat.
A mi világunkban is sok ember van. Akad köztük varázsló és varázstalan ember is, akiket muglinak nevezünk. Ám vannak varázsló családban született emberek is, akiket nem ajándékozott meg a sors varázserővel, ők a kviblik. Találkozunk természetesen az ellentétükkel is, akik mugli családban születtek, felmenőik között nincs egyetlen varázserővel rendelkező ember sem, mégis varázslók. Rajtuk kívül vannak még félvérek is, kiknek varázsló és varázstalan ember is van a felmenőik között. De ne essünk félreértésbe. Lehet hogy, származhat mugli családból egy mágus, attól még földöntúli varázserővel rendelkezdhet. Ennek a fajnak két neme van, mint az általában lenni szokott. Ez a férfi és a nő. Nőknél átlag magasság a 160-170 cm, bár akad köztük egészen alacsony, vagy magasabb is. A férfiaknál a magasság egy kicsivel több, 170-180 cm, de itt is vannak alacsonyabbak és magasabbak. A nők jellemzője a hosszú haj, széles csípő. Alakjuk általában kecses és kifinomult, de akadnak közük nagyobb darabok, illetve véknyabbak is. A férfi nemre az izmok, szélesebb vállak, mélyebb hangterjedelem a jellemző.
Hajuk színe vörös, barna, fekete vagy szőke, mind a férfiaknál, mind a nőknél. Szemük már színesebb: kék, zöld, barna illetve még a fekete, de az igen ritka. Keverék színek is előfordulhatnak elég gyakran. Bőrszínűk is sok féle lehet, származástól függően.



A legtitokzatosabb faj, vajmi kevés ember mondhatja el magáról, hogy látott már egyet, s még kevesebb, aki le is tudja írni, hogy néznek ki, s mi a jellemük. Ha egy mágus véletlenül betéved az erdejükbe, akkor általában bódulatba esik a tündék mágikus növényeitől, ugyanis igen közel állnak a természethez. De ha véletlenül túljutna, s egy kedvesebb tünde-lánnyal, vagy ifjabb fiúval találkozik, rögtön eláll a lélegzete. Emberfelettien magasak, idősebb, azaz 400-tól felfele akár a 200-at is elérhetik, bár ezen felül nagyon ritka tündét látni. A fiatalabbak 180 környékén mozognak. Hajuk általában szőke, fehér, vagy fekete, más nem igazán.
Szemük általában tengerkék, de sokszor smaragdban, vagy barnában pompázik. Hajuk szinte mindig hosszú, férfiaknál előfordul, hogy csak vállig ér, de különben mindenki szép, akár derékig is érő hajjal rendelkezik. Hajuk alól sokszor kiburjánzik hegyes fülük. Arcuk emberfelettien szép, makulátlanok, ruháik csodálatosak. Minden tünde vagy egyetlenegy, vagy még annyi ékszert se hord, de egyet általában igen. Ez sokszor egy diadém, mely összefogja hajkoronájukat, vagy egy karkötő.
Ruháik általában selyemből készültek. Nőknél két szép ruha eltakarja intimebb testrészeiket, s a többi átlátszó, általában, de mégis csodálatos ruha. Hátukon néha köpenyt hordanak, ezt általában vagy nyakuknál, vagy vállaiknál fogják össze. Férfiak sokszor egy lenge barna nadrágot, és egy zöld inget viselnek, s hátukon legtöbbször megtalálható az íj, meg persze oldalukon a kard.
Erejük kissé lemarad a többi fajjal szemben, de ez nekik nem jelent gondot, ügyesek, és gyorsak, és kezükben a nehéz pallos, melyet egy erős halandó is alig bír el, kezükben pihekönnyű lehet, ez is titokzatos mágiájuk része. A nők általában gyógyítók, vagy a növényekkel és a vízzel foglalkoznak. A férfiak nem ritkán a szél urai, valamint tárgymágusok, s íjaik pontosságáról legendák szólnak, valamint nyilaik mágikusak, nem lehet őket megállítani, hacsak tulajdonosa nem akarja külön azt. Gondolkodásuk filozofikus, szeretnek titokzatosan, rébuszokban beszélni, s se nem mély, se nem magas, azaz tökéletes hangjukhoz ez kitűnően illik.
Az embereket általában lenézik, hiszen hozzájuk képest alacsonyak, kisebb a mágiájuk, valamint pusztítják a természetet, s ez náluk főbenjáró bűn. Pár százévente születhetnek különc tündék, kik elhagyják falujukat, s nem a jó szolgái, valamint a tündék által elátkozott sötétebb mágiához nyúlnak, de ez rettentően ritka. Szavakkal tudnak gyógyítani még nehéz sebeket is, egy törés nekik semmi, a nők 2 szóval kiegyenesítik, s helyre teszik a csontot, súlyosabbakat már érintéssel gyógyítják, s a legsúlyosabbakhoz gyógyítalokat, s növényeket is felhaszálnak. A bájitalokhz nagyon jó érzékük van, általában hamarabb elkészülnek a főzeteiket, s sokkal tisztábbak lesznek. Benne van a vérükben, bár ezt általában gyógyításra használják, a sötét útra tértek halálos mérgeket is keverhetnek, komolyabb megerőltetés nélkül.


A törpök... Nos igen, talán a mágusok világának egyik legfurcsább faja. A mágiát ugyanúgy ők is birtokolják, mégsem úgy hasznosítják azt, mint ahogyan azt egy átlagos személy elképzeli. Leginkább mágiájukat úgy alkalmazzák, hogy különféle tárgyakba rejtik bele azt, így nem az aktív, hanem a passzív mágia részei, hiszen varázslásra is inkább ezen varázstárgyakat alkalamazzák. Így születnek meg azok a legendás, hatalmas varázserővel bíró kettétörhetetlen, elcsorbíthatatlan kardok, összehasíthatatlan sisakok, melyek rengeteg történetben szerepelnek. Manapság már mindenki egyenrangú félként kezeli őket, de természetesen azért vannak kivételek, akik fajgyűlöletük miatt megveti őket. Ugyanolyan jogaik vannak, csak éppenséggel használni nem használják őket, inkább a saját maguk törvényeit részesítik előnyben, ezzel gyakran szembeütközve az emberekkel, de ez talán sok embernél is előfordulhat.
Ezen faj egyik legnagyobb ismertető jele a termete. Alacsonyak, körülbelül 110-120 centiméter között mogognak magasság terén, azonban nem ritka az egy méter nagyságú sem, talán éppen ez az egyik alapelve annak, hogy sokan lenézik őket. Külön kimelendő az a tulajdonsága a törpöknek, hogy rendkívül kapzsi természetűek, és zsugorik. Minden vagyonról, ami a tulajdonukat képezi, képesek listát vezetni, ezért rendkívül jók az üzleti életben, valamint a kereskedelemben. Kor tekintetében egy törp körülbelül 150 évig él, azonban nem ritka az olyan törp sem, aki 200 évig elél, de ettől nagyobb már tényleg csak a legkivételezetebb helyzetekben fordul elő. Rendkívül nagy a zenei szeretetük, erről a szokásukról nem is nagyon lehet lebeszélni. Nem ritkák az egész estés törp-mulatságok, amelyeket általában nagy korsó sörök mellett ülnek meg, elvégre nem sajnálják az alkoholt sem.
Belülről a törpök kissé visszahúzódóak az emberekkel szemben, hiszen sejtik, hogy milyen megkülönböztetésben részülnek a magasságuk miatt. Éppen ezért, ha azonban mégis kimerészkedik közvetlen énük, gyakran hántorgatják elő azt, hogy milyen előítélekkel együtt élnek az emberek mellett. Általában a hegyvidékeken élnek, mivel rendkívülien rajonganak a bányászatért, szinte hobbiként ér fel náluk. Pökhendiek, és néha kissé undokok is tudnak lenni, a hirtelen haragúság meg a törpök túlnyomó többségében megtalálható. Nem érdemes ezért ujjat húzni egy törppel, különben megjárhatjuk. De ha szoros barátságot kötünk eggyel, akkor az képes ténylegesen az életét is adni értünk.


Félvér fajoknak nevezzük azokat, amikor az ember, és egy egzotikus faj keveredik egymással szaporodás terén, így félvérek jönnek létre. Például, ha egy törp és egy ember házasságból születik a gyermek, akkor féltörp születik, ha ugyanez van, csak ember és tünde párral, akkor pedig féltünde születik. Ez a kettő félvér faj engedélyezett az iskolában. Amennyiben félvér fajról van szó, ott rengeteg esetben változik az, hogy mégis kitől mennyi tulajdonságot örököl az illető. Ha féltündéről van szó, akkor a hegyes fület mindenképpen örökli, törp esetén pedig egy középmagasságot "nyer" ezzel, tehát sosem lesz olyan magas, mint amilyenek a társai. Ezt érdemes szem előtt tartani, és így megalkotni a karaktert, amennyiben félvért alakítunk.